Szavazás
Egyetért-e azzal, hogy a Palotai út 13. alatt lakó családokat a Mura utcába költöztessék?
Teljes mértékben igen
Nem
Nem akarok gettót!
Legfrissebb hírek
Amiről (nem) beszélnek
 
A gyógyítás fellegvára
Eseménynaptár

Feketehegy-Szárazrét jelene
 
 
 
Messze már az az időszak, amikor Feketehegyet, Szárazrétet csak úgy emlegettük, "a mi kis falunk". Szerencsére egyre kevesebben emlékeznek arra, amikor rossz időben, esőben gumicsizmát kellett húznunk, ha szomszédolni akartunk, vagy éppen munkába indultunk. Városrészünk mostanra irigyelt terület lett Székesfehérváron belül: nálunk nincsenek parkolási gondok, túlméretezett, túlzsúfolt lakóparkok és óriási bevásárlóközpontok. Vannak viszont összetartó lakók, mindenkit ismerő patikusok és háziorvosok;  hamarosan lesz „saját" parkerdőnk és egyre több játszóterünk is. Büszkén vallhatjuk, hogy Feketehegy-Szárazrét mostanra valóban felnőtt korba lépett, kialakult egy olyan közösség, mely érdemben tenni akar a városrész fejlődéséért.
Ha az elmúlt éveket összegezzük, nálunk már elkészült a városrész teljes csatornázása, mely közel 1,2 milliárd forintba került, miközben Öreghegy és a város néhány másik része még most is a szennyvízvezetékre vár. A régebben csak kaviccsal borított utcák mára teljesen eltűntek, s 2009 nyarán megvalósult sokak régi vágya, miszerint a 37-es busz a városrész belső utcáiba is eljut, s így az itt élőknek nem kell sokat gyalogolniuk, hogy buszra szállhassanak. Ennek érdekében megerősítettük, teljesen felújítottuk a Rába utcát. A Sajó és a Kőrösi út között pedig megépült az új út is, melynek köszönhetően ezeken az eddig feltáratlan területeken a tulajdonosok új építési telkeket alakíthatnak ki, így a városrészbe beköltözők száma is tovább növekedhet.
De nézzük csak meg közelebbről, mit sikerült együtt elérnünk az elmúlt két ciklusban, 2009 végéig:
I. Területrendezés, településfejlesztés:
Ø      Befejeződött Feketehegy-Szárazrét szabályozási tervének felülvizsgálata.
Ø      Elkészült a Nyúl-dűlő szabályozási terve.
Ø      A Kőrösi út (Szamos u.-Sajó u. közötti terület) déli oldala belterületbe vonásának egy része elkészült
Ø      A városrészi központ területének tereprendezése befejeződött.
Ø      35 db építési telek került kialakításra a Bébic u. és a Szamos u. között, megépültek a családi házak
Ø      Befejeződött a Bébic lakópark építése.
Ø      Folyamatban van a Tisza utca megnyitásához szükséges telek-alakítási eljárás
II. Közlekedés, közlekedésbiztonság, útépítés, felújítás:
Ø      Közel négyszáz lámpát cseréltünk le, újítottunk fel a városrészben
Ø      Kiépítettük az Új Csóri úton a gyalogos átkelőknél a közlekedés biztonsági lámpákat (4 db)
Ø      Megépítettük az Új Csóri út – Iszkaszentgyörgyi út kereszteződésében a jelzőlámpás csomópontot.
Ø      Farkasvermi úti vasúti átjáróban félsorompó felszerelésére került sor.
Ø      Farkasvermi úti kis körforgalmi csomóponttól a Mura utcáig felújítottuk a Farkasvermi utat.
Ø      Elkészült a Régi Csóri út járdaépítése, valamint a Farkasvermi út (Régi Csóri út és vasúti átjáró közti szakasz) járda- és árokfelújítása
Ø      Elkészült a Farkasvermi út –Mura utca –Száva utca közötti szakaszának felújítása. /két darab autóbusz váró megépítésével a Farkasvermi út 59. szám előtt/
Ø      Vág utca portalanítása megtörtént (az óvoda miatt volt indokolt).
Ø      Befejeződött a Kőrösi út – Hernád utca – Új Rába utca közötti szakaszának portalanítása.
Ø      Megtörtént a Lajta, Zala, Marcal utcák portalanítása.
Ø      Felújítottuk az Új Csóri úton a Sajó utca – Ipoly utca közötti járda szakaszt.
Ø      Megépült a Mura utcai járda és kerékpárút, plusz elkészült a közvilágítás
Ø      Kiépítettük a Szamos ABC melletti parkolót a posta megnyitására.
Ø      Felújítottuk a Kertész utca egy részét.
 
Újonnan épült járda a Szamos utcában
 
Ø      Megépült a Pityer utcai, Farkasvermi úti, Új Csóri úti, Szamos utcai buszváró (6db).
Ø      Megépült az Iszkaszentgyörgyi úti autóbusz megálló.
Ø      Lezárásra került a Sió út az Új Csóri út felöli szakasza.
Ø      Csak a célforgalom használhatja a Bodrogi utcát, valamint a Kút dűlőt egyirányúsítottuk
Ø      Az iskolabusz szerepét átvette a 37-es új közlekedési útvonala , elkészült a Farkasvermi út – Sajó utca – Rába utca – Pityer utca – Farkasvermi út felújítása
Ø      Elkészült a Pityer utca északi felének útépítése (Új Csóri út – Rába utca közötti szakasz).
Ø      A városban elsőként elkészültek az utca előjelző táblák.
Ø      Kihelyeztük a postát, jelző táblákat.
Ø      A lakók kérésére több utcában forgalom csillapítók megépítésére került sor.
Ø      Elkészült a Virág utca északi felének aszfaltozása és a járda kiépítése (Új Csóri és Rába utca közötti szakasz
Ø      Számos út felújításának terve is elkészült: Kút-dűlő, Farkasvermi úti vasúti átjáró akadálymentesítési terve, Sajó és Kőrösi utca közti útszakasz terve, Új Csóri út Ipoly és Szamos utca közti szakaszán járdaépítés terve, Iszkaszentgyörgyi úton szintén a járdaépítés terve. Készül a Bébic utca felújításának terve (a Rába és a Farkasvermi út közti szakasz), megvan a Bodrogi, Dráva és Száva utcák útépítési és járdaépítési terve. Mindezen tervek megvalósítása közel félmilliárd forintba kerül, így a tervek szerint több ütemben valósulnak meg.
 
III. Intézményfejlesztés, közösségi létesítmények kialakítása, felújítása, parkok, játszóterek építés:
Ø      Intézmények jó színvonalon működnek.
Ø      A Vörösmarty Mihály Általános Iskola Farkasvermi úti tagiskolájában elkészült:
-          A szociális helyiségek teljes felújítása.
-          Akadály-mentesítéssel a tornatermi zuhanyzók.
-          Az iskolaudvarban egy közlekedési útvonal és parkoló aszfaltozása.
-          4 db tanterem nyílászáró cseréje.
-          A Farkasvermi út felöl fásítás, zöld növénytelepítés.
 
 
 
-          Az iskola előtt a biztonságos átkelést garantáló út, zebra, védőkorlát.
 
Ø      Az óvodában elkészült:
-          A teljes szociális helyiségek felújítása.
-          Az épület valamennyi külső nyílászáró cseréje.
-          Az óvodát érintő Vág utca portalanítása.
-          Az óvoda melletti járda kiépítése.
-          Elkészült az óvoda bővítéséhez szükséges tanulmányterv
 
Ø      A Szociális otthonban elkészült:
-          Valamennyi szinten a nyílászárók cseréje.
-          A bejárati ajtók cseréje is megtörtént
Ø      Posta, gyógyszertár, orvosi rendelő:
-          megnyitottuk önkormányzati támogatással a Szamos abc-ben a városrész postáját
-          Vállalkozói közreműködéssel kialakításra került a városrész gyógyszertára.
-          Felújítottuk a háziorvosi rendelő váróját.
 
Ø      Játszóterek:
 
 
 
-          Átadásra került a Kőrösi út – Sajó utca sarkán lévő játszótér.
-          Átadásra került a Mura utcában lévő játszótér.
-          Befejeződött a Bébic utcai játszótér bővítése.
-          Elkészült az Ipoly utca – Séd utca sarkán a játszótér
-          Áthelyezésre kerültek az iskolai játszóeszközök.
-          Az óvodai játszóeszközök alatti területek „gumi-téglázását” elvégeztük.
 
Ø      A Szárazréti templom felújításához jelentős támogatást nyújtottunk
-          Árok lefedéssel bővítettük a templom melletti parkolási lehetőséget.
-          Segítettük az egyházközösség működési feltételeit.
Ø      A református templom (Budai u.) befejezéséhez anyagi támogatást biztosítottunk.
Ø      A Szárazréti Evangéliumi Keresztények Gyülekezetének imaházépítéshez anyagi támogatást biztosítottunk.
 
Ø      Szabadidő, sportolási lehetőségek:
-          Befejeztük a szabadidő centrum építésének első ütemét (a létesítmény kezelőjét kijelöltük).
 
 
 
-          Megépítettük a Tatai Sándor Iskola kézilabda pályáját.
-          A Kőrösi úti játszótérnél mini kosárlabda pályát alakítottunk ki.
-          Kiváló állapotba hoztuk az iskolaudvaron lévő füves – pályákat.
-          Használatba vettünk egy közösségi célú helyiségcsoportot (a polgárőrség és a rendőrség részére)
 
Ø      A városrészünket érintő egyéb beruházások:
-          A Mura utcában megépült 126 db szociális bérlakás, újabb ütemben további 60 db lakás építése is elkészült
-          Kiépítettük a Zala, Lajta, Marcal utcákban a szennyvízvezetéket.
-          Hozzájárultunk a Kőrösi úti zártkertek villamosításához és vízellátásához.
-          Kisajátításra kerültek a Rába utca meghosszabbításához (Kőrösi útig) szükséges ingatlanok, melyeken az útépítés is megtörtént.
-          Elkészült a Szamos utca – Bébic utca telkek talajvíz elvezetése.
 
Ø      Környezetvédelem:
-          Megtörtént több illegális szemétlerakó felszámolása.
-          Megszűnt a Kőrösi úti öntöde környezetszennyezése.
-          Beszűntette üzemeltetését a SZIM Öntöde.
-          Közel 1000 db fa elültetése történt meg a városrész utcáiban.
-          A lakókkal közösen parkosítottuk a Mura utcai lakótelep környékét.
-          Rendszeres volt a zöldterületek karban tarása.
-          Felszámolásra kerültek a lakosságot zavaró környezetszennyező tevékenységek.
-          Felszámoltattuk a Kertész utca mögötti terület környezetet károsító tevékenységét.
 
IV. Közösségek, szervezetek, klubok:
-          Segítettük az iskolai kisegészítő pedagógia programjait (erdei iskola).
-          Támogattuk a Szárazréti Egyházközösség működését.
-          A nyugdíjas klub szervezett programjait rendszeresen támogattuk. Ma már az új közösségi házban működik a klub.
-          Segítettük az óvodai programok hatékonyabb lebonyolítását. Létrehoztuk az óvoda működését segítő alapítványt.
 
Persze problémák is vannak, gondoljunk csak az elkerülő út régóta húzódó továbbépítésének problémájára. Tudom, nagyon sokmindent kell még tennünk a városrészért: a képviselőtársaimtól sok kritikát, epés megjegyzést is kapok amiatt, hogy túl nagy elánnal állok ki Fekethegy-Szárazrét fejlesztéseiért, ám azt gondolom, a városi közgyűlés egyetlen független képviselőjeként igenis megtehetem, igenis meg fogom ezt tenni mindig szűkebb pátriám érdekében! Mi más dolgom lenne a Városházán?
 
Oldal nyomtatása