Feketehegy-Szárazrét története

A Székesfehérvárt egykor lustán körülölelő mocsarakból mára néhány patak maradt csak, amelyek beboltozva a legfontosabb útvonalak alatt, vagy a városközpontot megkerülve, szabadon vezetik a Bakony és a Vértes vizeit a Mezőföldön át a Dunába. Közülük a Gaja nyugatról a talán legmostohább külterületet, Szárazrétet választja le a megyeszékhely testéről.


A néprajzi feljegyzések csak annyit írnak róla, hogy a területet valaha igen ágrólszakadt, földművelő nép lakta. Egy, a török időkből származó feljegyzés pedig megemlíti, hogy 1602-ben, a Székesfehérvár visszavételéért folyó harcban a török megvetette lábát a Szárazrét elődjének számító, megerősített Ingovány faluban.
Az 1800-as évek második felében a Komáromi vasútvonal mentén kezdett kialakulni az a tanyafűzér, melyből lassanként kiépült a barátságos, nyugalmas kertváros, Szárazrét.
A mai utcahálózat elődje a Farkasvermi, a Bodrogi és a Csóri út vonalán az 1910-es évek végére alakult ki. Igaz, az emberek akkoriban jobbára apró vályogházakban laktak.
A régészeti kutatások 1935-ben, a 8-as út építése során bronzkori, másutt a 60-as években kora vaskori urnatemetőt és római kori településnyomokat tártak fel. Ezek a korai kultúrák azonban a ma élőkre, sőt az elődeikre sem voltak különösebb hatással. Annál nagyobb lendületet hoztak sorsukban a 3o-as évek. Először az iskola épült meg. A kisgyerekeknek addig nap mint nap kilométereket kellett gyalogolniuk a városi iskolákba, hogy a betűvetést megtanulják. Elsőként Borbély Imre foglalta el az igazgatói széket. Később, az 1950-es években több pedagógust politikai okokból, büntetésből helyeztek ide, a belvárostól oly távol eső iskolába. A tanulók számára nyereség volt a számos kitűnő szakember. Barátságos, otthonos iskola volt a szárazréti, és ma is az.
A zömében katolikus családok örömmel fogadták az 1935-ben felépült saját templomot, amely a vallásos áhítat mellett a helyi ifjúság jókedvű kulturális életének is színteret adott. A fiatal Berzsenyi tiszteletes irányításával bálokat rendeztek, és színjátszó kört szerveztek, ahol a fiatalok sorra adták elő a divatos népszínműveket. Sokkal nehezebb helyzetben volt az egyébként is merevebb lelki alkatú Merész Ferenc Gásár plébános, aki az 50-es évektől, vallásellenes légkörben igyekezett a szétszaladó nyájat összetartani.
Az 1930-as évektől működött már itt egy szatócsbolt, és – bár a gazdák inkább saját borukat iszogatták – egy-két kocsma is. A 1938-ra megépült a 8. számú főútvonal, melynek egyes részletei a régi, római kori eredetű kövesút nyomvonalát követik. Ezáltal könnyebbé vált a közlekedés, egyre többen helyezkedtek el az iparban, építkezéseken, néhány fiatal középiskolába járt.

A Danuvia Fegyver- és Lőszergyár Rt. Üzeme az 1940-es évek elejétől – a háborús felkészülés jegyében – a helybeliek közül is sokakat foglalkoztatott. Később mint Könnyűipari Szerszámgépgyár, majd mint a Szerszámgépipari Művek Köszörűgépgyára folytatta tevékenységét. Ma már ez is csökkentette a termelést, irodaházában pedig középiskola működik.
A háborút túlélte ugyan az itt lakók többsége, de borzalmait, pusztításait, odaveszett szeretteiket sokáig emlegették. A félelem még sokáig élt az emberekben. Az ötvenes években szovjet tankok és katonai teherautók végtelen vonulása zavarta meg gyakran az éjszaka csendjét. Monoton dübörgésük életre szóló reszketést okozott a gyermeki szívekben.
Kevesen emlékeznek már arra, hogy az 1956-os forradalom egyik fehérvári áldozata, Gumpl József rövid ideig itt lakott egy szívélyes, idős özvegyasszonynál, és innen indult a végzetes tüntetésre, ahol eldördült a gyilkos sortűz.
Szárazrét... Iróniát rejt az elnevezés, vagy voltak itt valóban magasabban fekvő területek, amelyek a Gaja áradásai és a csapadékos időjárás ellenére is szárazon maradtak? A Hármashídnál kialakult árterületen, télen még az 1960-as években is korcsolyázásra alkalmas, tükörsima jég képződött. Nemcsak a környékbeli gyerekek, fiatalok élvezték itt a hosszú, fehér telek örömeit, de a városiak is kijártak ide. A réten akkoriban még nem volt sűrű erdő, nem nyújtóztak hatalmas halastavak, és nem szelte keresztül a várost északról elkerülő, forgalmas út sem. Ősi, háborítatlan, páratlan szépségű ligetes táj volt ez, amely virágzó galagonya- és vadrózsabokrokkal, barkával, ezerféle vadvirággal, táncoló lepkékkel, zümmögő bogársereggel kísérte a partot. Ezen a helyen alakították ki 2005-ben a körforgalmi csomópontot, és innen indul az újabb elkerülő út, amely mentesíti a belvárost az átvonuló teherautóforgalomtól, a területen lakók számára azonban ez a megoldás nem jelent semmiféle könnyebbséget.
Egy szakaszon párhuzamosan halad az új út, és Gaja patak, amelyben egykor sokan fürödtek. A szabályozásokkal és a magas gátak kialakításával azonban megszűnt az a természetes patakpart, amely strandolásra alkalmasá tette a nyaranta is jéghideg vizet, egyidejűleg az árterület is megszűnt. Telente tükörsima jeget legközelebb a Palotavárosi-tavaknál találhat a korcsolyázó.


A horizontot tiszta időben a Bakony és a Vértes kéklő gerince zárja le. Közöttük jól kirajzolódik a Móri árok. A gyér beépítettségnek és a végtelen mezôknek köszönhetően egykor ide látszottak az 1950-es évek elején épült Inotai Alumíniumkohó és Erőmű füstölgő kéményei és hűtőtornyai is. Esténként, gyakran vöröslő köpönyeget maga köré vonva tér nyugóvóra a hegyek mögött a Nap. A lenyugvó Nap nyomában vezet az út Feketehegy felé. Hegynek vagy dombnak persze nyoma sincs a tájon. A komáromi vasútvonalon túli terület egykori birtokosáról kapta a Feketehegy elnevezést. Régi tavaszokon a kiserdőbe ibolyát, nyáron borsót és ropogós cseresznyét szedni, ősszel szőlőt szüretelni jártak ide a szárazrétiek, akik közül sokaknak nemcsak sok munkát adó kis földjük és szőlőskertjük, de „hajlékuk” is volt itt. A Sajó utcai harangnál búzaszentelés idején tartottak szertartást, az iszakszentgyörgyi elágazásnál pedig régi kőkereszt jelzi a nép vallásosságát.
Akkoriban a falusias utcákon a kapuk többnyire tárva álltak, vagy talán nem is voltak. Az asszonyok és öregek délutánonként – miután ellátták a háztartást és az állatokat – a ház előtti kispadra telepedve, vagy a gyepen ülve pihengettek, és beszélték meg mindennapi örömeiket és bánataikat, idézgették fiatalkori és háborús emlékeiket. Körülöttük libák legelésztek. Nem voltak nagy vezélyben, ritkán tévedt errefelé autó. Nyáron cséplőgép járt udvarról-udvarra. Útját pernye és napsütötte, izzadt emberek kísérték. A gyerekek ott lebzseltek körülöttük, rágták a frissen kicsépelt búzát. A téeszesítés után ez az izgalmas szórakozás megszűnt számukra.
Mára a szárazréti és feketehegyi laosság nagyrészt kicserélôdött, a kapukat zárva tartják. Az öregek is elfogytak a házak elôl, és tyúk is ritkán kapirgál. A terület jórészt beépült. Kényelmes, modern családi házak sorakoznak az egykori kertek, vagy az apró, régi lakóházak helyén, sőt elegáns lakópark is épült a Virág utcában. Az utcaképet óriás reklámok, vállalkozások és boltok cégérei tarkítják.
A kis templom – amelynek védőszentje 1965 óta a Fatimai Szűzanya – felújítva, kibővítve, továbbra is várja hívet. Oltára felett a Fatimai jelenés című olajfestmény, udvarán a Fatimai Szűzanya süttői fehér mészkőből faragott szobra áll. Mindkét alkotás Bicskei Karle János munkája. Hónapról-hónapra, a jelenés napján engesztelő imádságra gyűlnek itt össze a Fatimai Szűzanya tisztelői.

(Forrás: Kis Erika)