Feketehegy-Szárazrét

2024.03.01. 17:53:50

„Büszke vagyok rá, hogy édesapám segítségével, két kezünk munkájával épült fel a családi fészek!”

Manapság, amikor generálkivitelezők és építőmunkások tucatjai dolgoznak egy családi házon, s az szinte hónapok alatt elkészül, a fiatalabb nemzedék tagjai el sem tudják képzelni, milyen módon épültek régen a házak. Szigli István visszaemlékezése felidézi azt a korszakot, amikor a családtagok két kezük és szorgalmuk segítségével, hosszú évek kemény munkájával teremtették meg a családi fészket. Jöjjenek velünk egy kis időutazásra!

2024.02.19. 18:15:48

Alapítvány is segíti a feketehegy-szárazréti óvoda kisgyermekeit

1976-ban készült el a szárazréti óvoda, amelybe azidőtájt elsősorban az akkori SZIM gyár dolgozóinak gyermekei jártak. Ebből adódóan már az építkezésnél nagy volt a társadalmi összefogás, a szomszédos gyár dolgozói minden építési mozzanatból kivették a részüket. Egy lapostetős, de a kor igényeinek mindenben megfelelő óvodaépületet húztak fel négy csoportszobával.

2024.02.14. 14:12:22

Döntött a közgyűlés, új zebrák, buszperonok és parkolók épülhetnek Feketehegy-Szárazréten, illetve a Szedreskerten

A csütörtöki székesfehérvári közgyűlésen elfogadták a város 2024-es költségvetését, ami Feketehegy-Szárazrét, illetve Szedreskert szempontjából több igazán jó hírt is jelent. Többek között parkolót alakítanak ki a Szedreskerten, Feketehegy-Szárazréten pedig új gyalogátkelőhelyet és buszvárókat is építenek. Nézzük a részleteket!

2024.02.07. 09:52:18

A virághagymáktól a Borsófesztiválig: a Kertbarát Egyesület története

A Kertbarát Egyesület létrejötte még a Régi Csóri úti közösségi házhoz köthető. Szerencsés véletlen volt, hogy a közösségi ház szomszédságában lakott Jankovics Ilona kertészmérnök, akit annak idején sokan megkerestek, hogy adjon segítséget különböző kertápolási kérdésekben. Ekkor határozták el Szigli István önkormányzati képviselővel, hogy megalapítják a kertbarátokat segítő kört. 

2024.01.30. 20:59:27

A tizenhat éve tartó együttműködés újabb fejezete: Székesfehérvár polgármesterével egyeztetett a jövőbeli tervekről Szigli István képviselő

Az Új Csóri úti körforgalom fejlesztésétől a szedreskerti parkolóbővítéseken át az idősek otthona külső hőszigeteléséig számos téma került szóba Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester és Szigli István legutóbbi találkozóján. Feketehegy-Szárazrét és Szedreskert képviselője immár tizenhat éve dolgozik együttműködésben a város polgármesterével Székesfehérvár és a városrész fejlődéséért. Ebben az esetben különösen igaz, hogy Székesfehérváron nem pártpolitikai alapon dőlnek el a fontos fejlesztések, hanem a polgárók jogos érdekei alapján.

2024.01.20. 09:00:38

A városrészek közül Feketehegy-Szárazrét és Szedreskert profitálhat leginkább a buszmenetrend bővítéséből

- Immár az ötödik alkalommal kerül napirendre a székesfehérvári buszjáratok menetrendjének módosítása. A korábbi próbálkozásokkal ellentétben a mostani verzió egy szűkebb, a megszokott járatoknak csak egy kisebb részét érintő változásokat jelent. Ezek közül két nagyon fontos újdonság éppen Feketehegy-Szárazrétet és Szedreskeret érinti, az itt lakók számára átszállás nélkül elérhető lesz a város gyakorlatilag minden fontos pontja, így a belvároson kívül a kórház, rendelőintézet, de az új multifunkciós csarnok és az Alba Ipari Zóna is – fogalmazta meg véleményét Szigli István, a körzet önkormányzati képviselője, aki szerint fontos eredmény, hogy az éves szinten mintegy 400 millió forintos városi pluszköltséget jelentő, részleges buszmenetrend átalakításban első helyre került Feketehegy-Szárazrét és Szedreskert városrész.