menetrend módosítás
2024.01.20. 09:00:38
A városrészek közül Feketehegy-Szárazrét és Szedreskert profitálhat leginkább a buszmenetrend bővítéséből
- Immár az ötödik alkalommal kerül napirendre a székesfehérvári buszjáratok menetrendjének módosítása. A korábbi próbálkozásokkal ellentétben a mostani verzió egy szűkebb, a megszokott járatoknak csak egy kisebb részét érintő változásokat jelent. Ezek közül két nagyon fontos újdonság éppen Feketehegy-Szárazrétet és Szedreskeret érinti, az itt lakók számára átszállás nélkül elérhető lesz a város gyakorlatilag minden fontos pontja, így a belvároson kívül a kórház, rendelőintézet, de az új multifunkciós csarnok és az Alba Ipari Zóna is – fogalmazta meg véleményét Szigli István, a körzet önkormányzati képviselője, aki szerint fontos eredmény, hogy az éves szinten mintegy 400 millió forintos városi pluszköltséget jelentő, részleges buszmenetrend átalakításban első helyre került Feketehegy-Szárazrét és Szedreskert városrész.