Összekötnék a Bregyó-közt a Palotai úttal
2023.02.15. 03:05:00A Mészöly Géza és a Palotai út kereszteződésének forgalmára is jótékony hatással lehetne, ha „egyenes vonalban” összekötnék a Bregyó-közt a Palotai úttal. Ennek az új útszakasznak a megvalósítására most tett egy lépést az önkormányzat.
Valójában nem is annyira új a fenti elképzelés, hiszen már az önkormányzat 2019-ben elfogadott szerkezeti tervében is szerepelt az új útszakasz megvalósításának távlati célja. - számolt be a hírről a feol.hu.
Aki jelenleg a Bregyó-köz felől próbál eljutni a Palotai útra, azt csak „megtört”, derékszögű kanyarokkal teheti meg a keskeny Szeder-közön és a Szeder utcán keresztül kievickélve a Palotai útig. Ha a Bregyó-köztől egy egyenes, elsőbbségadás kötelező táblával nem „terhelt” út haladna a Palotai útig, akkor a gyorsabb haladás miatt minden bizonnyal többen használnák ezt az utat, így a forgalom megoszlana a Mészöly Géza utca-Palotai út kereszteződésével.
Az ötlet tehát már nem új, de a legutóbbi közgyűlés zárt ülésén újabb lépést tett a testület a megvalósítás irányában, miután kisajátították a nyomvonal megépítéséhez szükséges egyik ingatlant.
- A képviselői keretem terhére már korábban elkészült az út megvalósítási terve. Véleményem szerint sokat segíthetne az út megvalósulása abban, hogy a tágabban vett környéken könnyebben lehessen haladni. Ehhez még szükség van további kisajátításra, s utána kell majd az út megépítésére forrást keresni – mondta a feol érdeklődésére Szigli István, a körzet önkormányzati képviselője.
A feol birtokába jutott terv szerint nem körforgalommal csatlakozna a leendő út a Palotai úthoz, hanem a fentebb látható módon: a Hármashíd felúli irány itt kapna egy lekanyarodó sávot a Bregyó-köz irányába, a belváros felől érkezők pedig egy középszigetet követően - ahol egy új zebrát is kialakítanának - tudnának a Bregyó felé kanyarodni. Természetesen a Palotai út melletti kerékpárutat is átvezetnék a leendő úton.