Öt perc alatt Szárazrétre érhetnek a Komárom felé tartó vonattal
2023.01.13. 12:34:00A Székesfehérvár és Komárom között közlekedő vonatok már Szárazréten is megállnak. Az infrastruktúra még kialakítás alatt áll, de a megálló már teljes mértékben használható - írja a feol.hu.
Az önkormányzat részéről régóta tervben volt, hogy a szárazréti megálló ismét aktívan kapcsolódjon be a vasúti közlekedésbe, ami nemrégiben meg is valósult. Cser-Palkovics András polgármester a megállóban tartott sajtótájékoztatón örömét fejezte ki az újabb fehérvári megálló aktivizálásával kapcsolatban.
– A továbbiakban tárgyalások, egyeztetések lesznek arról, hogy a helyi autóbusz bérlettel is lehessen használni a vasúti közlekedést. Most körülbelül 6:00 és 18:30 óra között van olyan vonat, ami megáll a városrészben, de abban állapodtunk meg a MÁV-val, hogy az első hetek, hónapok tapasztalatai alapján, ha szükséges, lesz lehetőség a menetrend finomhangolására – emelte ki a polgármester. Mint mondta, a jelenlegi tapasztalatok szerint a reggeli órákban jellemzően mindkét kocsi megtelik az utazókkal. Az önkormányzat és a MÁV közösen végzi az infrastrukturális fejlesztést. A peron első fázisa elkészült, a városgondnokság munkatársai pedig jelenleg is dolgoznak a közel 20 férőhelyes parkoló kialakításán, valamint hamarosan a helyére kerül egy fedett váró is, majd a terület zöldítését is elvégzik.
– Azt szeretnénk elérni, hogy a reggeli órákban a dolgozók és a diákok a vasút közelében lévő megállóig eljönnek, majd felszállnak a vonatra és néhány perc alatt a vasútállomáson vannak. Úgy gondolom, hogy az elővárosi vasútnak egy nagyon fontos része ez, ami most itt történik, úgy fogalmaztunk, példaértékű is lehet – mondta Szigli István a városrész önkormányzati képviselője.
A polgármester és a képviselő vonattal érkeztek a sajtótájékoztató helyszínére, ez alapján már tapasztalatból is mondhatták, hogy a 185 forintos jeggyel, körülbelül öt perc alatt az elővárosba értek.