PARKOLÓÉPÍTÉS ÉS JÁRDAFELÚJÍTÁS KEZDŐDIK A SZEDER UTCAI BOLT KÖRNYÉKÉN

2018.10.30. 10:17:00
Megújul a Szeder utcai élelmiszerbolt környéke a Városgondnokság Út 2017-19 programjának keretén belül. A bolt körüli járdát és mellette a parkolót is felújítják, továbbá a Ligetsor felé vezető betonlapos járda térköves burkolatot kap. A Ligetsor felől megközelíthető parkolót 24 hellyel bővítik illetve a meglévőt is felújítják. A burkolatok mellett a közvilágítás is megújul a területen: a lámpafejeket és az oszlopokat is kicserélik.
A munkaterületet hétfőn adták át a közbeszerzésen nyertes Mantaro Building Kft-nek, amely a tervek szerint év végéig készül el a teljes kivitelezéssel. Az építkezés utáni növénytelepítést pedig a Városgondnokság szakemberei végzik majd.
A bolt mögötti ház előtt is felújítják a járdát.
A beruházás 87 méternyi csapadékcsatorna építését, 21 közmű fedlap és négy víznyelő akna cseréjét is tartalmazza. Összesen 202 négyzetméteren épül térköves járda, 780 négyzetméteren térköves parkoló, illetve 1900 négyzetméteren húznak új aszfaltot, 828 méternyi szegély megépítése mellett – mondta Bakró Nagy Tamás a Városgondnokság műszaki ellenőre. Kiemelte, hogy a munkálatok Mindenszentek után, november 5-én kezdődnek a környéken.
Szigli István a A Feketehegy-Szárazrét és a Szedreskert önkormányzati képviselője elmondta, hogy a 85 millió forintos felújítás egyben parkolóhely bővítést is jelent a Szedreskerten, ami remélhetőleg könnyebbséget jelent majd az itt élőknek. Kiemelte, hogy a környéken a középiskolai campus építése kapcsán a Szeder utca közvetlen kikötést kap majd a Palotai út felé és nem kéne a keskeny úton a kertészet felé, kanyarogva elérni a Palotai úti kereszteződést.
(Forrás: www.szekesfehervar.hu )