Feketehegy-Szárazrét hírei
-
Áprilistól három fontos újdonság segíti városrészünk lakóit
2024.03.29. 09:59:35TovábbNéhány nap múlva beköszönt az első igazán tavaszi hónap, ám nem csak emiatt változik meg Feketehegy-Szárazrét és Szedreskert lakóinak élete. Három újdonság is beköszönt a jó idővel, reméljük, mindhárom segíti majd az itt élőket. Természetesen ahogyan az az újdonságokkal lenni szokott, ezeket is meg kell majd szokni, reméljük, valóban olyan pozitívak lesznek a tapasztalatok, ahogyan azt a változtatásoktól sokan várjuk.
-
Fontos mérföldkő: áprilistól 7,5 tonnás súlykorlátozás lesz az Új Csóri út egy szakaszán!
2024.03.20. 16:43:42TovábbKomoly előrelépést jelenthet az Új Csóri út és a körforgalom közlekedési problémáinak enyhítésében, hogy április 2-tól Veszprém irányából nem hajthatnak be az Új Csóri útra a nehézgépjárművek. A Magyar Közút közleménye szerint a súlykorlátozást Veszprém irányából, a 8202-es Székesfehérvár-Kincsesbánya összekötő úti csomóponttól az Új Csóri úti körforgalomig tartó szakaszon vezetik be a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei. A bevezetett intézkedés hatását folyamatosan vizsgálják majd és ha kell, módosítják is a tiltást.
-
„Számomra mindig is természetes volt, hogy legyenek állatok a ház körül” – egy kis időutazás Szigli Istvánnal
2024.03.13. 18:10:31Tovább„Mint felsővárosról származó parasztgyerek, számomra mindig is természetes volt, hogy legyenek a ház körül állatok, hogy műveljük a kertet. Amikor még a szülőkkel a felsővárosban laktam, tartottunk disznót, volt tehenünk, lovunk, és persze tyúkok is, „belenőttem” abba, hogy az állatok etetése, tisztán tartása szabja meg a napi rutint, amelynek a korán kelés az egyik alapja” – idézte fel Szigli István a gyermekkorából hozott mintát, amelyet aztán feleségével Feketehegy-Szárazréten azóta is követnek: volt időszak, amikor 50 csirke, 20 kacsa szaladgált a kifutóban, de a család disznót is tartott. Kertjükben ma is annyit veteményeznek, hogy az egészen októberig ellátja a konyhát. Jöjjenek velünk egy kis időutazásra!
-
Kézzel készített, gyönyörű ágytakarókat kaptak az idősotthon lakói
2024.03.06. 17:24:22TovábbA Csobán Erika vezette, takarókat kézzel készítő alapítvány, valamint Szigli István önkormányzati képviselő támogatása nyomán újabb nagylelkű adományt vehetettek át szerdán a szárazréti idősotthon dolgozói, lakói: negyven darab csodálatos, színes ágytakaró deríti ezentúl még jobb kedvre az itt élőket.
-
Jelentős változás a helyszínen: már épül Feketehegy-Szárazrét új bölcsődéje
2024.03.04. 18:31:32TovábbAki a Bodrogi utcában jár, már láthatja, hogy nagyjából mekkora lesz az épülő új Bölcsőde. A tervek szerint decemberre el is készül a városrész számára igen fontos új létesítmény.
-
„Büszke vagyok rá, hogy édesapám segítségével, két kezünk munkájával épült fel a családi fészek!”
2024.03.01. 17:53:50TovábbManapság, amikor generálkivitelezők és építőmunkások tucatjai dolgoznak egy családi házon, s az szinte hónapok alatt elkészül, a fiatalabb nemzedék tagjai el sem tudják képzelni, milyen módon épültek régen a házak. Szigli István visszaemlékezése felidézi azt a korszakot, amikor a családtagok két kezük és szorgalmuk segítségével, hosszú évek kemény munkájával teremtették meg a családi fészket. Jöjjenek velünk egy kis időutazásra!
-
Alapítvány is segíti a feketehegy-szárazréti óvoda kisgyermekeit
2024.02.19. 18:15:48Tovább1976-ban készült el a szárazréti óvoda, amelybe azidőtájt elsősorban az akkori SZIM gyár dolgozóinak gyermekei jártak. Ebből adódóan már az építkezésnél nagy volt a társadalmi összefogás, a szomszédos gyár dolgozói minden építési mozzanatból kivették a részüket. Egy lapostetős, de a kor igényeinek mindenben megfelelő óvodaépületet húztak fel négy csoportszobával.
-
A virághagymáktól a Borsófesztiválig: a Kertbarát Egyesület története
2024.02.07. 09:52:18TovábbA Kertbarát Egyesület létrejötte még a Régi Csóri úti közösségi házhoz köthető. Szerencsés véletlen volt, hogy a közösségi ház szomszédságában lakott Jankovics Ilona kertészmérnök, akit annak idején sokan megkerestek, hogy adjon segítséget különböző kertápolási kérdésekben. Ekkor határozták el Szigli István önkormányzati képviselővel, hogy megalapítják a kertbarátokat segítő kört.